Találkozásom a Wim Hof Módszerrel - LÉGY LEGJOBB ÖNMAGAD!
//Találkozásom a Wim Hof Módszerrel

Találkozásom a Wim Hof Módszerrel

2017. novemberében került a kezembe a “Jég hátán is” is című könyv, amely Wim Hofról, a “Jégemberről” (“Iceman”) szól. Megvettem a kötetet és szinte azonnal és egyhuzamban elolvastam.

Nagyon megfogott a “szuperhősök” bárki által elsajátítható ereje és nem volt kérdés számomra az, hogy elkezdem gyakorolni a módszert. Már első alkalommal éreztem a hatást és bár azt nem tudtam, hogy valójában mit is érzek, lelkesedésem tovább vitt az úton.

A Wim Hof Módszer három alappillére a légzés, a hidegterápia és az összpontosított jelenlét. Ezek elsajátítása végtelenül egyszerű és annak ellenére, hogy több ponton is bizonytalan voltam abban, vajon jól csinálom-e a gyakorlatokat, egyre inkább valami megfoghatatlan örömérzés és kiegyensúlyozottság lett rajtam úrrá. Mivel szinte folyamatosan és meglehetősen intenzíven stresszhelyzeteket éltem meg, miközben az azokra adott reakcióim egyre finomabbak és kiegyensúlyozottabbak voltak, fel kellett ismernem, hogy ez a “valami” sokkal inkább a szuperhősök tulajdonsága, mint bármi más, amit addig annak gondoltam!

A Wim Hof Módszer ereje ugyanis nem a csodás, órákon át tartó, a természet erőivel való dacolásban rejlik! Sokkal inkább abban, hogy apránként elsajátítjuk az érinthetetlennek mondott autonóm idegrendszer és az immunrendszer befolyásolásának módját, miközben egyre inkább megértjük a természet könyörtelen erejét és hálásak vagyunk azért, hogy engedi ezt az erőt saját fejlődésünk érdekében használnunk. Az összes többi csak következmény. De micsoda következmény…!

Amikor megtapasztalod a stressz olykor pusztító hatásának csökkenését, a gyulladásos folyamatok és azok hatásainak mérséklődését, az őszinte öröm, a növekvő őszinteség és felszabadultság egyre állandóbb állapotát, akkor tudod, hogy jó úton jársz.

Ugyanakkor nagyon hasznos volt, amikor a könyvekből, kurzusokból (a borzalmas és sokszor kifejezetten veszélyes YouTube videókról ne is beszéljünk!) nyert és nem feltétlenül egyértelmű utasítások után lehetőségünk nyílt a Hollandiában tartott haladó kurzuson és a lengyelországi instruktor képzésen egyre jobban és pontosabban megérteni a Wim Hof Módszer lényegét, eszközeit és hatásmechanizmusát. Persze biztos, hogy nem mindenki úgy működik, mint én, de a fiziológiai alapvetésekkel való találkozás és megértés sokat adott hozzá ahhoz, hogy még nagyobb magabiztossággal és jóérzéssel segítsem tanítványaimat, akik a Wim Hof Módszer révén akarnak boldog, egészséges és erőteljes életet élni.

 

Ha Te is meg akarod tapasztalni a jókedv, az egészség és a mindennapi hatékonyság egy egészen új, magasabb szintjét, akkor iratkozz fel, figyeld a honlapomat, jelentkezz a kurzusra és sok szeretettel várlak, hogy megvalósítsd a víziót, így LÉGY LEGJOBB ÖNMAGAD!

A kommunikáció és az önfejlesztés fejlesztését segítő tartalmakért ide kattintva iratkozhatsz fel YouTube csatornámra.

 

Itt feliratkozva kaphatod meg a díjmentes “9P” Akadémia gyűjteményt.

Ez a következő, teljes rendszeremet érintő írásokat tartalmazza:

1. A testtartásban rejlő erő / 2. Gyalogolj az egészségedért! Az erő alapjai… / 3. Mentsd meg az életedet! A légzés varázslatos világa… / 4. A partner megértésének művészete / 5. Stresszkezelés a mindennapokban / 6. Edd magad egészségesre! / 7. Nagyobb testtudatosság, teljesebb élet / 8. Kalandozás az önbecsülés óceánján… Határozd meg Te a saját értékedet! / 9. Kommunikáld magad boldoggá! / 10. Az ideális vállalkozás, avagy hogyan gondold végig… / 11. Túllégzéssel az egészségért / 12. A Wim Hof Módszer második és harmadik alappillére. A hideg és a mentális fókusz szerepe / 13. Fejlesztés és lojalitás… Ok és okozat

2019-03-20T06:50:25+00:00Kategória: Blog|Címkék: |

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás