Köszönetnyilvánítás
Családom már-már valószínűtlen támogatása és belém vetett hite mellett hálás köszönetet mondok két régi barátomnak is azért a segítségért, amit a “9P” módszer kidolgozása kapcsán tőlük kaptam.
Nagy Béla, a SEO101 ügyvezetője kezdetektől fogva hitt az ötletben és támogatott annak megvalósításában. Nemcsak barátként, emberileg, de anyagi téren is támogatta a program fejlesztését és – minden informatikai és optimalizálási tudását is latba vetve – nagyon komoly munkát végzett csapatával annak érdekében is, hogy az üzenet minél többekhez eljuthasson. Köszönöm, Béla!


Lakatos Péternek köszönöm a baráti és szakmai segítséget, amit kérésemre a “9P” forradalom finomhangolása kapcsán nyújtott nekem, úgy a rendszer, mint az alkalmazott eszközök tekintetében. Péter hosszú évek óta a 360AKADÉMIA tulajdonosa és vezető instruktora. Igazi újító, aki edzőként folyamatosan a fejlődés lehetőségét kutatja és eredményeit megosztja másokkal is.