Ha igazán jót akarsz magadnak… - LÉGY LEGJOBB ÖNMAGAD!
//Ha igazán jót akarsz magadnak…

Ha igazán jót akarsz magadnak…

Julcsi (név megváltoztatva) fiatal, tehetséges hölgy. Évekkel ezelőtt segítséget kért, hogy túljusson életének egy nehéz szakaszán és önbizalom hiányos állapotán.

Elkezdtünk együtt dolgozni. Aztán észrevettem valamit.

Amint a közelébe került annak a pontnak, ami áttörést ígért, elkezdett halogatni.

Amikor felhívtam és megkérdeztem, hogy van, elmondta: kitűnően érzi magát, csak “el van havazva”.

Majd kissé zavartan azt kérte, hogy folytassuk a megkezdett munkát. Miután igent mondtam, lelkesen közölte, hogy valójában eleinte nem akart szembe nézni azzal, hogy halogat, majd már cikinek érezte az újabb halogatást, tudván, hogy nem tartja be a megállapodásunkat, ami újabb halogatást eredményezett.

Megnyugtattam, hogy ez nem ritka jelenség és bármikor alkalmas lehet a pillanat az irányváltásra, ha ő maga késznek érzi erre magát.

A folytatás “parádés” volt.

Amikor a közös munka során felismerte azt, hogy az önbizalom hiánya teszi oly nehézzé az életét, azt, hogy valójában saját magát szabotálja az örömteli élet felé vezető úton, sok minden megváltozott.

Apró lépésekben eljutottunk oda, hogy felismerte saját értékeit.

Ráébredt: élete nem szólhat arról, hogy mások érdekeinek elvtelen módon alárendelje magát.

Megtalálta azt az egyensúlyi állapotot, amely az önbizalomra, önbecsülésre épül és aminek szerves része mások megbecsülése is.

Miről szól számomra ez a történet?

Észrevettem valamit:

Az emberek sokszor lusták. Mások félnek, elkerülik a dolgokat. Valójában az önmagukkal való találkozást nem akarják megélni.

Arra vágynak, hogy készen kapjanak dolgokat, beavatásokat, módszereket, javakat.

Amikor tenni kell valamit, legtöbbször megáll a dolog…

Hogy lehet ez, amikor mindenkiben ott rejlik a tökéletesség?

Szerintem ennek – talán több más mellett – egy elemi oka van.

A korábbi visszajelzések, tapasztalások arra tanítottak minket, hogy megkérdőjelezzük magunkat.

Azt tanultuk, hogy a többiek nálunk értékesebbek.

Gyakran az a benyomásunk, hogy az élet harc, ahol vannak győztesek és vannak vesztesek.

De hát, ki akarna veszíteni?

Akár egy önmagammal vívott, elbukható csatában…
Így hát, inkább elkerülöm a küzdelmet.

Ismerős ez a “gondolatmenet”?

Valójában ez a megközelítés egy rossz beidegződés és némi önbizalomhiány eredménye.

Amiben mélyen hiszek és amire téged is biztatlak: hidd el, hogy a világ nem háború!

Egyszerűen csak értsd meg magadat és válj minden nap egy kicsit jobbá.

Jobb alatt természetesen azt értem, hogy természetesebbé.

Vállald fel önmagadat és tedd meg mindazt, ami új tapasztalásokhoz vezet, hogy általuk kerülj egyre közelebb magadhoz!

Mert ez szolgálja legjobban az önbizalom növekedését.

Mert ezzel segítesz legtöbbet a hozzád közel állókon.

És mert nem azért vagyunk itt a földön, hogy végigszenvedjük az életünket.

Hiszek benned és ha segíthetek, keress!

LÉGY IGAZI, LÉGY ÖNMAGAD!

 

Elindítottam kommunikációról szóló, heti hírlevelemet. Erre ide kattintva iratkozhatsz fel, és elérheted a “Hatékony kommunikáció” zárt csoportban közzétett információt is.

Érdekelnek a hasonló témájú tartalmak? Ide kattintva YouTube csatornámra iratkozhatsz fel.

Itt feliratkozva kaphatod meg a díjmentes “9P” Akadémia gyűjteményt.

Ez a következő, teljes rendszeremet érintő írásokat tartalmazza:

1. A testtartásban rejlő erő / 2. Gyalogolj az egészségedért! Az erő alapjai… / 3. Mentsd meg az életedet! A légzés varázslatos világa… / 4. A partner megértésének művészete / 5. Stresszkezelés a mindennapokban / 6. Edd magad egészségesre! / 7. Nagyobb testtudatosság, teljesebb élet / 8. Kalandozás az önbecsülés óceánján… Határozd meg Te a saját értékedet! / 9. Kommunikáld magad boldoggá! / 10. Az ideális vállalkozás, avagy hogyan gondold végig… / 11. Túllégzéssel az egészségért / 12. A Wim Hof Módszer második és harmadik alappillére. A hideg és a mentális fókusz szerepe / 13. Fejlesztés és lojalitás… Ok és okozat

2019-07-16T14:41:59+00:00Kategória: Blog|Címkék: , |

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás